Rossz Idő - A Szerencséért

2024 Szerző: Sebastian Paterson | [email protected]. Utoljára módosítva: 2023-12-16 13:50

Horgászmesék

Tavaly nyáron egy tavon horgásztam régiónk keleti részén. A nap forrónak bizonyult (30 fok alatti hőmérséklet). Lebegett, és úgy tűnt, hogy a hő mindent körülölel egy vastag ragacsos fátyolban. A madarak elhallgattak, a pillangók eltűntek, és csak a szöcskék csipegettek nyugtalanul a parti fűben. Összecsukható alumínium csónakban lassan sodródtam a nádasok mentén pontyot keresve.

És természetesen megtalálták őket a tóban, mivel láttam, hogy a fű között itt-ott milyen sok buborék és fekete folt képződött. Kétségtelen, hogy a keresztesek táplálkoztak.

Két rúddal horgásztam, ellentétes irányba vetettem őket. Időről időre kárászokat (vagy más halakat) csipegetett. De ezek nem harapások voltak, hanem puszta félreértés! Maga ítélje meg: az úszó kissé megrándul, és megdermed vagy ugrik, és oldalra megy, és hirtelen megáll. Soha nem lehet tudni, mikor kell horogra kötni.

Ennek eredményeként vagy elkéstem, és a halat büntetlenül megették a csalit, vagy éppen ellenkezőleg, siettem, nem engedtem, hogy a halak megbízhatóan vegyék a csalit. Természetesen minden elhaladt … hal. Az ilyen horgászat idegőrlő és fárasztó.

Esküszve arra, hogy mit áll a nehezen kezelhető kárász fehér fénye, úgy döntöttem, hogy kijövök a tó közepére, hogy megpróbáljam ott megtalálni a horgász boldogságot. Fogant - kész. Miután az egyik horgászbot horgára ültetett egy szöcskét, a másikon meg egy mászó darabot, eldobtam a felszerelést, lehunytam a szemem és … elbóbiskoltam.

Arra ébredtem, hogy a csónakom úgy ringott, hogy majdnem beleestem a vízbe. Kinyitotta a szemét, és csodálkozott: szelíd nap helyett az egész eget sötétszürke homály borította. És a teljes nyugalom helyett szilárd örvénygöndörök vannak a vízen.

Alighogy rájöttem, hogy az időjárás olyan hirtelen megváltozott, mint a villám cikázott az erdő falán a keleti parton. Aztán olyan hangos dübörgés hallatszott, hogy összerezzentem, sőt ösztönösen belebújtam. Anélkül, hogy egy percet is pazarolt volna, eszeveszetten evezni kezdett, a hajót a legközelebbi partra irányítva.

Azonban még húsz métert sem úsztam meg, amikor egy vízfal rám esett. Pillanatok alatt vizes lettem, ahogy mondani szokták, a bőrig. A zápor úgy zuhant, hogy még a szemközti part sem látszott.

Attól tartva, hogy nem túl stabil úszómotorom felborulni készül (bár a tó sekély, de rendkívül viszkózus feneke van), teljes erőmmel az evezőimet dobtam, fokozatosan a part felé. Közben a mennydörgések fokozódtak, és az eső hevesebben záporozott.

Amikor valahogy eljutottam a parti sűrűségig, hirtelen eszembe jutott a horgászbot. Ki kell őket húzni a vízből, hogy a zsinórok ne akadjanak uszadékfán, és ne keveredjenek a fűbe. Az egyiküket meghúzva éreztem, hogy a sor nem engedett. A fejemben azonnal felvillant: "Hook!"

Mozgassa a rudat jobbra-balra - ne mozogjon. És csak akkor, amikor a vonalat maga felé húzta, azonnal meggyengült. A lelkem megkönnyebbült: a felszerelés szabad volt. De a zsinór hirtelen ismét felhúzódott, és kiderült, hogy a horogon egy hal van.

A szakadó esőben, az égből dörgő ágyú alatt, villámlások által megvilágítva halakat kezdtem játszani. És végül egy kilogramm kárászot sikerült kihoznom a vízből. A halakat a zsákba téve felvettem a második horgászbotot, és ismét egy kárász lett a trófeám, azonban sokkal kevesebb, mint az első. „Miért ne próbálná újra?” - gondoltam, és nem figyelve az esőre, a mennydörgésre és a villámokra, úgy döntöttem, hogy rossz időben horgászok.

Miután alig ültetett caddisfly-t a horogra, szó szerint az eső falába dobta a felszerelést. Még egy perc sem telt el, amikor úgy éreztem, hogy ismeretlen valaki húzza a vonalat. Hooked, a harmadik ponty pedig a táskában csapkodott. Késedelem nélkül megigazította a horogon az összegyűrt caddis legyeket, és ismét dobta a felszerelést.

A botot azonnal eltalálták. Azonnal bekötöttem, de a halak leszálltak. Újra dobtam, és ismét eltaláltam, akasztottam, de nem volt hal. Aztán a másik irányba dobtam a felszerelést. A hal késedelem nélkül megpiszkálta, de már akkor is súlyos süllő volt. Aztán egyesével kárászokat vettek. Igaz, valahányszor egyre kisebbek.

Nem tudom, mennyi időbe telt, mire az égi szakadék megnyugodni kezdett. A mennydörgés egyre nyugatabbra gurult, és a szakadó esőből kis csemete lett. Jaj, ahogy az idő megnyugodott, a harapás sem. És amikor az utolsó cseppek a vízre hullottak, és a szél elűzte a felhőket, a harapás teljesen leállt. És semmilyen kísérlet nem segített neki újraéleszteni.

Csak akkor éreztem, hogy milyen nehéz a táskám, amikor a csónakot átvittem (vagy inkább utat tettem) a víz dzsungelben, és a földre akartam lépni. Annak ellenére, hogy vizes lettem, lehűltem, a táskában lévő halak boldoggá és meleggé tettek. És a horgásznak nem kell több …