Nem A Békákra Jött. Rotten Creek Horgászat

2024 Szerző: Sebastian Paterson | [email protected]. Utoljára módosítva: 2023-12-16 13:50

Horgászmesék

Egy napsütéses májusi napon Vadim barátommal nyaralni jöttünk az erdei kordonba nagybátyjához, Fjodor Nyikolajevics vadászhoz. Miután megtudta, hogy én, mint unokaöccse, egy megrögzött halász, meghívott minket horgászni a Rotten Creekbe.

- Ma el kell jutnom a folyón átívelő telekre - magyarázta -, és ezért úton vagyunk. Amíg én itt vagyok, elmész horgászni. És visszafelé felveszlek. Ha meguntad - hagyd el, ne várj rám.

- De van-e hal a Rotten Creek-ben? - lepődött meg Vadim, - amennyire emlékszem, soha nem volt ott …

Fjodor Nyikolajevics ravaszul összehúzta a szemét, és mosolyogva nézett a rokonára:

- Ne siessen következtetésekre …

- Csak horgászbotokat veszünk - mondta Vadim, és már felém fordult.

- Vegyél egy forgó rudat minden esetre - tanácsolta Fjodor Nyikolajevics.

- Fogásra fogunk békákat? - ellenkezett Vadim.

- Vedd, vedd … - erősködött a vadász.

Vettünk magunkkal két horgászbotot, egy fonó rudat, és szúnyoghálót feltéve a Rotten Stream-be mentünk. A déli nap már vert, és ezért amint beléptünk az erdőbe, ahol mozdulatlan volt a levegő, azonnal belemerültünk az illatos, pangó fülledtségbe és izzadtunk. Még jó, hogy nem tartott sokáig.

A korhadt patak keskeny csatorna volt, iszapos partokkal, sűrűn benőtt vízi növényekkel. Csak itt-ott csillogtak közöttük apró víztükrök. Maga a víz pedig kellemetlen sötétbarna színű volt, nagyon hideg. A patakot nyilván földalatti források táplálták. Vadim és én némán néztük ezt a komor, barátságtalan helyet. Aztán megkérdezte:

- Fjodor bácsi, nos, hol lehet itt horgászni? Nincs hova dobni egy horgászbotot.

- Keressen medencéket - tanácsolta a nagybátyja, és egy kis szünet után hozzátette:

- Bennük tartja az összes hal …

- Így legyen … - Vadim intett a kezével, - nincs mit tenni: ha ide rángatnak, akkor meg kell próbálnia.

- Próbálkozz, próbálj - intett Fjodor Nyikolajevics, és sikeres horgászatot kívánva az erdő mélyére ment.

Mi, miután konzultáltunk, úgy döntöttünk, hogy különböző irányokban haladunk a patak megvizsgálására. Ráadásul Vadim kategorikusan nem volt hajlandó elvenni egy fonó rudat, amint azt magyarázta, feleslegesnek. El kellett vinnem magamhoz. Felfelé mentem, Vadim lefelé.

… Bokáig elakadt a viszkózus, csikorgó sárban, lassan végigmentem a patakon, és kerestem egy helyet, ahol gipszet készíthetek. Azonban soha nem jött rá. Végül, amikor teljesen elkeseredtem és vissza akartam fordulni, megláttam egy kis tiszta vizes helyet a magas fű zöld falán. Annyira aprónak bizonyult, hogy rúddal könnyen elérhette a kerülete bármely részét.

Hezitáltam: egyrészt érdemes időt pazarolni egy ilyen reménytelen helyre? Másrészt van-e választásom?

Egy kövér röpcét ültettem a horogra, lendültem, hogy a medence közepére dobjam a csalit, de nem számoltam, és az a szemközti oldalon a víz fölé hajlított fűzbokorra süllyedt. Megráztam a rudat, a horog egy kütyüvel leesett a partról. Az úszó mozdulatlanul kilógott néhány másodpercig, majd élesen zuhant. Azonnal megakasztottam és kihúztam egy tenyér nagyságú csót. A következő szereposztás egy újabb csóka, egy kicsit kisebb. A harmadik megint csótány. Aztán előhúzott egy tucat különböző méretű süllőt. Ezek a halak minden csalit üldöztek, és szó szerint a horogra vetették magukat. Még akkor is, amikor csak egy féreg vagy szöcske szánalmas maradványai voltak rajta.

Hirtelen, mintha parancsra lett volna, a harapás abbamaradt … És akkor eszembe jutott a fonás. Távolabb mentem, hogy ne essek újra a fűzbokorra, és dobtam a kanalat. Amint bepattant a vízbe, azonnal éles bunkót éreztem. Erősen akasztva a halak oldalra ugrottak és megdermedtek. A vonal érezhetően gyengült, és azt hittem, hogy a zsákmány leesett. Amikor azonban elkezdte felvenni a lazaságot, a hal kitért, majd sárga-vörös uszonyokkal szikrázva meredek gyertyával ugrott ki a vízből. Másfél kilogrammos csuka volt. Könnyedén kihoztam a partra. Ismét dobtam a kanalat, mire egy másik csuka csapkodott a fűben. Harmadszorra senki sem áhította a csalit, én megint felvettem a horgászbotot. Rövid idő alatt hat csótát, egy tucat sügért és még egy csukát horgásztam meg.

Eközben az eget ólomfelhők borították, és csúnyán finom eső kezdett szitálni. Hamarosan Vadim jött. Néhány percig némán bámulta a fogásomat. És magához térve megkérdezte:

- Honnan származik mindez?

- És onnan! - válaszoltam, és újabb csótányt vettem le a horogról.

- Nincs semmi … - dobta fel a kezét.

Nem tudom miért: vagy féltettük az összes halat, vagy az eső erősödött, de a harapás abbamaradt. Nem vártuk megújulását, összegyűjtöttük a fogást és siettünk haza.